Ki vagyok én?

Amíg ti, lusta kis migardiak otthon heverésztek,
Egy messzi, távoli világban nagyban folyik az élet.
A fiatal hercegek most sem békülnek ki egymással,
Mert helyette csúfos ítéletet hoz Odin a Tanáccsal.

Kezdődjön tehát a show~


- Loki Odinson...
- Nem. - Vágott közbe a csínyek istene nevelő apja szavába. - Loki Laufeyson. Nem vagyok a fiad.
A tömegből halk suttogás volt kivehető.
- Hát nem vagy. Az én fiam nem ártana az embereknek, tenne tönkre egy egész várost más világgal szövetkezve és akarná uralni. - A tőle nem messze álló Thorra intett. - Itt a példa. Ő igaz vérem és nem pusztít eszeveszettül a trónért. Te viszont... - Morogta a király undorral a hangjában. - Még mindig vágysz a trónra, gondoltam is én, hogy megváltoztál... De semmi. - Szinte már köpte a szavakat.
- Csak aztán nehogy megártson az öreg szívednek az ítéletem... Atyám.
- Ne gúnyolódj vele! - Rántotta meg Thor fivére láncait, az megrökönyödve esett hátra. - Nincs jogod felszólalni sem!
- Thor, Loki, elég! - Intett a katonáknak, hogy vihetik a Jotun-t. - Ezer év. Ezer évet egy cellában fogsz tölteni. Azt hiszem ez semmiség lesz, hiszen nem vagyunk emberek. Emlékszel. Plusz, mínusz ötezer év.
- De Atyám! - Rántott egyet magán, hátha megszabadul őrzőitől. - Mi lesz akkor, ha háborúba keveredünk vagy elfoglalják a palotát, vagy...
- A Tanács és én így döntöttünk még régebben Loki. Segíteni akkor kellett volna, amikor szükség volt rá. Ezzel már nem mentheted magadat. - Odin feleségéhez fordult. - Frigga... - A nő könnyektől csillogó arcára simított. - Ne sírj. Ezt ő harcolta ki magának. Tudod milyen a természete. - Suttogta egy halvány, bíztató mosolyt ejtve felé.

Éles fájdalom hasított a fejébe és vállába, amikor elhalasztva azt a tényt, hogy kétszeres herceg, lendületből a cella falához vágták.
- Átkozottak. - Morogta a férfi fejét szorítva. - Ha kijutok innen, akkor mindenkit elpusztítok.
- Még engem is? - Nem fordult meg, ismerte a mögülle szóló, halkan csengő, lágy hangot.
- Anyám. - Csillantak fel a szemei.
- Engem is megölnél? - Loki boldogsága alábbhagyott. - Válaszolok helyetted. Nem, igaz?
Bólintott és szótlan maradt. Lekuporodott az egyik sarokba, és szeméből jövő halvány folyadékot dörzsölte. Sosem volt érzelgős típus, de most...
- Elvette igaz? Elvette az erőmet.
Nem olyan választ kapott, amire számított.
- Nem. Loki... ő csak megmutatta az igazi valódat. - Nem mert. Nem mert a visszatükröződő üvegre nézni, valahogyan mégis megtette, úgy érezte tudnia kell, hogy milyen igazából. Hogy mit mutatott meg neki az "apja", mi az a valóság.
Bőre kék volt, szemei pedig vörösek, tekintete hideg, mégis érzelmekkel teli.
- Ez vagyok... én? - Kezeit kémlelve potyogtak a könnyei, nem tudta megállítani őket, sem az arcán megjelenő vigyort. - Milyen csodás valóság. - Remegett a dühtől.
Hirtelen valami meleget érzett karján, Frigga tenyere siklott végig rajta. Ugyanúgy simogatta fogadott fia karját, mint általában, mégis... Loki úgy érezte, hogy most sokkal melegebb és érzelmekkel dúsabb az érintése.

Ki vagyok én?

Frigga mintha csak meghallotta volna gondolatait, válaszolt.
- A fiam vagy Loki.